Ének :	Jack Russell
	Gitár :	Mark Kendall
	Basszusgitár :	Scott Snyder
	Dob :	Audie Desbrow
	Gitár/Billentyű :	Michael Lardie

Vannak zenekarok a rock történelemben, akik lehettek fenomenális zenészek, alkothattak hibátlan albumokat, melyek szeretett zenénk alapmûveivé váltak, mégsem emiatt emlegetjük õket elsõsorban. Sokszor az élet kegyetlensége és igazságtalansága ad okot arra, hogy egy kiváló zenekart felemlegessünk és ezen tragikus dolgok miatt beszéljünk róluk. Erre a legjobb példa az 1978ban (!) alakult Great White. Nevükrõl sokaknak nem az olyan mestermûvek jutnak eszükbe mint a kétszeres platinalemezzé vált …Twice Shy, vagy a „csak” egyszeres platináig jutó Once Bitten…, esetleg olyan mára halhatatlanná vált slágerek mint a Rock Me, Save Your Love, Once Bitten, Twice Shy. Sajnos nem ezek miatt emlegetik õket legtöbb esetben, és a páratlanul jó albumok emléke fájdalmasan elsikkad egy borzasztó és kegyetlen tragédia miatt. Az Õ nevük sajnálatosan a rock történelem legnagyobb katasztrófájával fonódott össze és „bélyegezte meg” ezt a kiváló muzsikusok alkotta csapatot. 2003ban egy Rhode Island-i koncertjükön száz ember (köztük a csapat gitárosa Ty Longley R.I.P.) vesztette életét egy borzalmas tûzvészben. Ekkora tragédia után nem sok zenekar tért volna vissza a világot jelentõ deszkákra, ám a Great White legénysége amennyire lehetséges, túltette magát ezen a katasztrófán és a rajongók legnagyobb örömére visszatértek a rockzenei vérkeringésbe, ezzel is adózva Ty Longley és a többi elhunyt emléke elõtt. Nem tudom hányan lettek volna képesek erre, de gyanítom, nem sokan. A 2007es Back To The Rhytmn után most itt a következõ nagylemez, a Rising, melynek címe és borítója is azt az üzenetet hordozza, hogy a banda még mindig él és készen áll az újbóli felemelkedésre. Nem túlzok ha azt mondom, hogy nagy szüksége is van rájuk a rock zenei életnek. A Great White blues alapú hard rockja mindig is üde színfoltja volt a zenei palettának, és noha rájuk ragadt a Led White vagy a Great Zeppelin jelzõ is, mégsem lehet õket kópia bandának nevezni, hiszen azért akadnak jelentõsebb különbségek a két banda között, ráadásul a Great White ki tudott alakítani egy sajátos és csak rájuk jellemzõ világot. Ebben az egyedi hangulatban nagy szerepe van a mára megmaradt két alapító tagnak, a még mindig kiválóan éneklõ Jack Russelnek, és a gitárosnak ,Mark Kendallnek is. Russel hangjának magassága ugyan már megkopott kicsit – hiába, már Õ is szép lassan 50 éves lesz – de még mindig roppant kifejezõen és hatalmas érzésekkel átitatva énekel. Egyértelmûen érezni vele kapcsolatban Robert Plant hatását, de az ilyen „utóérzetek” engem csöppet sem zavarnak, hiszen kinek nincsenek példaképei és hatásai: ha valaki olyan jól énekel mint a jó Jack akkor pláne nincs problémám ezzel. Mark Kendall pedig nagyon érzi ezt a fajta gitározást, egyszerûen a vérében vannak a blues riffek és hangulatos gitárszólók. Jimi Hendrix mondta egy ízben a következõket: „A bluest könnyû játszani, de nehéz érezni.” Nos, Mark szerencsére nemcsak játssza, de érzi is ezt a zenét. A dobos Audie Desbrow szintén régi arc, a banda aranykorában is Õ püfölte a bõröket, - fenomenálisan, teszem hozzá gyorsan - aki ugyan 2000 és 2005 között nem volt tagja a bandának, de szerencsére visszatért és elfoglalta jól megérdemelt helyét a dobok mögött. Szintén a legnagyobb sikerek korában volt a csapat tagja a gitáros-billentyûs Michael Lardie, aki szintén visszatért a tragédia utáni „újjáalakuláskor”, hogy játékával színesítse a banda muzsikáját. Új arc a bandában a basszer Scott Snyder.

Négy ilyen igazi amerikai rock legenda milyen lemezt is csinálhat 2009ben? Nos egészen jót. Ebbõl gondolom leszûrhetõ, hogy nem dobáltam hátasokat az új korongtól mint anno mikor elõször hallottam a Once Bittent, de azért azt tudjuk, hogy a régi nagy sikereket csak igen ritkán sikerül megismételni. Bocsássa meg nekem mindenki, de ennél negatívabban nem fogok megnyilvánulni a zenekarról, és nem fogom a hibákat felemlegetni, valamint és a 80as évek világának hiányát folytonosan elõhozni, mert az igencsak tapintatlan és már-már kegyeletsértõ lenne. Egy olyan zenekar, amely ilyen kemény megpróbáltatásokon ment át, mint a Great White és tért vissza, az megérdemli, hogy nagy tisztelettel és toleranciával álljon hozzá mindenki az új anyagukhoz. Bár tulajdonképpen abszolút nem lett rossz a lemez, sõt bõven a kellemes hallgatnivalók közé lehet sorolni. Sok rajta a lassabb, lágyabb középtempós nóta, ami a finomabb zenét kedvelõknek biztos nagyon tetszik majd, de szerencsére akadnak azért a régi blues-rockos témákból is szép számmal a lemezen, ami a régi vonal fanatikusainak biztos tetszenek majd. Én abszolút mértékben az utóbbi kategóriába sorolom magam, és bizony nagyon vártam a blues alapú riffeket és témákat, hogy elkapjon az a speciális hangulat amit például a Rock Me tud okozni nekem. Ugyan ez a várakozásom csak kisebb mértékben teljesül, ám mégsem bánom, hogy beszereztem ezt a lemezt, mert akadnak rajta emlékezetes pillanatok is.

Rögtön ilyen megjegyzésre érdemes momentum a kezdõ Situation, ami egy akkora blues gitártémával indul, hogy az valami csodálatos. A nóta többi része is rendben van, lüktetõ tempó, kiváló énekdallamok: a tipikusan „Great White-i’ gitárok mosolyt és elégedettséget varázsoltak az arcomra.

Az All Or Nothin’ra csak annyit lehet mondani, hogy tiszta ACDC. Tényleg nem lehet mást mondani errõl a dalról úgy jó ahogy van.

Tulajdonképpen igazán két nóta miatt érzem azt, hogy ez a lemez igazán jó és rendben van. Általában szeretem, ha van egy albumon minimum két-három nóta amitõl tényleg padlót fogok, és amelyek kiemelkednek az adott lemezrõl. Nos, a Rising négyes és ötös számú szerzeménye nemcsak az albumról emelkedik ki véleményem szerint hanem a mai bivaly erõs mezõnyben is a legjobbak között van.

A Shineról az az egyszerû gondolat jutott eszembe, hogy na, ilyen a tökéletes modern hard rock. Kezdésnek kapunk egy lendületes riffet az arcunkba, majd a többi hangszer is beszáll, hogy õk is kivegyék a részüket a sodrásból. A nóta késõbb szépen megszelídül, és a fõszerepet Jack Russel fogós énekdallamainak adják át az instrumentumok. Remekül használja ki mélyebb és magasabb hangjait a dalnok és ahogy a refrént énekli…Hát az nemes egyszerûséggel pazar. Ilyen fogós nótákért érdemes szeretni ezt a stílust.A másik kiváló nóta az erõsen slágergyanús és teljesen rádióbarát (persze nem a tragikus zenei ízlésû honi rádióknak) dal, a Loveless. Ahány nem rockzene barát ismerõsömnek megmutattam ezt a nótát, kivétel nélkül elismerõ bólogatást és dúdolgatást kaptam válaszul. Valaki azt is mondta, hogy tiszta filmzene. Van benne valami, hiszen hasonlóan érzelmes ám mégsem nyálas szerzeményekkel azért lehet találkozni idõnként különbözõ filmekben. Ismét elképedtem azon, hogy vajon mi módon sikerült ilyen dallamorgiát és kitûnõ melódiákat csempészni egy nótába. A gitárszólókban orbitálisan nagy „feeling” van, ahogyan az egész dalnak magával ragadó az érzésvilága, az a világ amiért a Great Whiteot csodálni és szeretni lehet.

A többi nóta a pörgõs, gyors Danger Zonet kivéve az érzelmesebb, nagyon lightos és visszafogott stílusban mozog, gondolom, aki ezeket szereti, az örül az ilyen AOR megoldásoknak.A hangzásba nem tudok igazán belekötni, szépen tisztán szól a korong, ehhez a muzsikához én az ilyen soundot tudom elképzelni.

Albumok :

Great White (1984) 1. Out of the Night  2. Stick It  3. Substitute  4. Bad Boys  5. On Your Knees  6. Streetkiller  7. No Better Than Hell  8. Hold On  9. Nightmares  10. Dead End

Shot in the Dark (1986) 1. She Shakes Me  2. What Do You Do  3. Face The Day  4. Gimme Some Lovin  5. Shot In The Dark  6. Is Anybody There?  7. Run Away

Once Bitten… (1987) 1. Lady Red Light  2. Gonna Getcha  3. Rock Me  4. All Over Now  5. Mistreater  6. Never Change Heart  7. Fast Road  8. On The Edge  9. Save Your Love

…Twice Shy (1989) 1. Move It  2. Heart The Hunter  3. Hiway Nights  4. The Angel Song  5. Bitches And Other Women  6. Mista Bone  7. Baby`s On Fire  8. House Of Broken Love  9. She Only  10. Once Bitten, Twice Shy  11. Wasted Rock Ranger

Hooked (1991) 1. Call It Rock & Roll  2. The Original Queen of Sheba  3. Cold Hearted Lovin  4. Can`t Shake It  5. Lovin` Kind  6. Heartbreaker  7. Congo Square  8. South Bay Cities  9. Desert Moon  10. Afterglow

Psycho City (1992) 1. Psycho City  2. Step On You  3. Old Rose Motel  4. Maybe Someday  5. Big Goodbye  6. Doctor Me  7. I Want You  8. Never Trust A Pretty Face  9. Love Is A Lie  10. Get On Home  11. Somebody To Love  12. Who`s Driving Your Plane?  13. Livin` On Rock `n Roll  14. Wasted Rock Ranger

Sail Away (1994) 1. A Short Overture  2. Mother`s Eyes  3. Cryin  4. Momma Don`t Stop  5. Alone  6. All Right  7. Sail Away  8. Gone with the Wind  9. Livin` in the U-S-A  10. If I Ever Saw a Good Thing

Let It Rock (1996) 1. My World  2. Lil Mama  3. Where is The Love  4. Hand on the Trigger  5. Easy  6. Pain Overload  7. Lives in Chains  8. Anyway I Can  9. Man in the Sky  10. Ain`t No Way to Treat a Lady  11. Miles Away

Can't Get There from Here (1999) 1. Rollin` Stoned  2. Ain`t No Shame  3. Silent Night  4. Saint Lorraine  5. In The Tradition  6. Freedom Song  7. Gone To The Dogs  8. Wooden Jesus  9. Sister Mary  10. Loveless Age  11. Psychedelic Hurricane  12. Hey Mister  13. The Good Die Young

Back to the Rhythm (2007) 1. Back To The Rhythm  2. Here Goes My Head Again  3. Take Me Down  4. Play On  5. Was It The Night?  6. I`m Alive  7. Still Hungry  8. Standin` On The Edge  9. How Far Is Heaven?  10. Neighborhood  11. Cold World  12. 30 Days In The Hole  13. Caledonia  14. Just Yesterday

Rising (2009) 1. Situation  2. All Or Nothin’  3. Don’t Mind  4. Shine  5. Loveless  6. Is It Enough  7. Last Chance  8. Danger Zone  9. Down On The Level  10. Only You Can Do  11. My Sanctuary  12. Let’s Spend The Night Together

Hozzászólások : Metal_Minded 2012.04.26. 15:02:41 updatelheted a 2012es Elation lemezukkel :D MeTaL

Hozzászólok : Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!